Mire jó egy közbeszerzési tanácsadó?

Hogy lesz közbeszerzési tanácsadó valakiből?

Remélhetőleg még emlékszünk rá, hogyha pályázat, akkor közbeszerzési tanácsadó. Ez afféle feltételes reflex még azokban is, akik épphogy hallottak valamit a pályáztatási rendszerekről. Ennek természetesen megvan a maga oka. A pályáztatás bonyolult, nagy pénzekről, nagy felelősségekről van szó és igen szigorú, már-már bürokratikus a szabályozása. Az nem úgy van, hogy csak beadom négymilliárd forintra a tervet, amit két nap alatt dobtam össze. Aki valaha állt már neki ennek, sejti, miért is külön szakma ez.

A közbeszerzési tanácsadó képzés

Az alapképzés önmagában nem hangzik túl nehéznek, ha azt mondom, hogy csak egy OKJs képzést kell elvégezni – akármi is legyen az OKJ-k sorsa 2020-tól. Ellenben, ha azt mondom, hogy ez a képzés olyan nehéz, hogy általában joghallgatók szokták csak elvégezni, afféle szakosodásként, akkor már mindjárt másképp hangzik. Intenzitásától függően egy vagy két év volt eddig ez a képzés, ahol a jogi háttér és folyton változó gyakorlatot elsajátítják a delikvensek. De ezzel még nincs vége.

Mi az a FAKSZ?

Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó. Szép, mi? Ez már egy magasabb szint, amelynek alapvető feltétele, hogy a jelentkező ezt megelőzően legalább két évig gyakorolja közbeszerzési tanácsadó minőségben a korábban elsajátítottakat. Ez persze csak a „beugró”. Utána jön a java. Természetesen vannak kiegészítő képzések, melyek ugyan nem tartanak újabb két évig, de kellően tartalmasak ahhoz, hogy ne legyen az elsajátítás sétagalopp. Ezen felül a FAKSZ minősítés elnyeréséhez szükséges még felelősségbiztosítás – mi máson, ha nem önköltségen? Illetve egy felsőfokú végzettség. Jelenleg nincs kikötve, hogy ez jogi képzettség kéne legyen de a nyelvezet és a határterületek miatt értelemszerűen adja magát, hogy a legtöbb jelölt valamilyen ügyészi, jogi, törvényközeli tanulmányok után vág neki. Ha pedig ez nem volna elég, a közbeszerzési tanácsadó be is kell regisztráljon az államnál, ezt jelzi a FAKSZ rövidítésben az „akkreditált” jelző. Ez annyiból hasznos, hogy a leendő kuncsaftok bármikor lekereshetik a nyilvántartási szám alapján, hogy tényleg aktívan praktizál-e és minden rendben van-e az állam felé, ahogy igaz ez a https://www.kozbeszerzesitanacsado.hu/ esetében is.

Kinek a FAKSZ, kinek a közbeszerzési tanácsadó?

Mivel minden FAKSZ tanácsadó, de nem minden tanácsadó FAKSZ, ezért gyakorlatilag az előbbi bármelyik megbízást elvállalhatja. Csak éppen esetenként fölöslegesen drága lesz. Ugyanis az a sok plussz képzés meg papír az mind önköltségen készül, mindezt azért, hogy a folyamatok törvényességéért száz százalékosan felelni tudjon. Nincs erre minden esetben szükség. Van viszont, amikor már törvény írja elő, hogy FAKSZ-ot fogadjunk és ez a bűvös negyven milliárd forintos pályázati összeg határa fölötti minden pályázat. Ez általában EUS, illetve állami beruházásokat jelent, ahol kiemelten fontos a visszaélések elkerülése végett a közbeszerzési tanácsadó jelenléte.

Miben segít a közbeszerzési tanácsadó

1. Az ajánlatkérőnek

Hisszük-e vagy sem, a pályázat nem akkor kezdődik, amikor valaki elkezd összerakni egy ajánlatot, hogy majd beadja. Azt az ajánlatkérést ugyanis meg is kell írni és ez legalább akkora meló, mint maga a terv kidolgozása. Ugyanolyan vérmesen szabályozott is, így a tanácsadónak igen korán szerep jut. Két esetet emelnék ki, ahol laikusként is könnyű érteni, miért van szükség a közbeszerzési tanácsadó közreműködésére. Az egyik szabály azt mondja ki, hogy az elbírálási feltételeket már akkor ki kell dolgozni, mikor még ki sem hirdettük a pályázatot. Ez jól jön az ajánlattevőknek, hiszen látják, mi alapján lesznek elbírálva. Viszont nagyon nehéz ezt úgy megírni, hogy még nem is ismerjük a mezőnyt. Ráadásul mindezt úgy kell megírni, hogy azért ne zárja ki a versenyt, ne szűkítse le a kört két cégre. Ugyanakkor szükséges a szűkítés, különben tucatjával nyálazhatják át a beérkezett pályaműveket, és mondanom sem kell, ezek nem pár oldalas kis szösszenetek

A másik helyzet, ahol jól jön a közbeszerzési tanácsadó tanácsa, az a bíráló bizottság megválogatása. A bizottságnak is már meg kell lennie a pályázat kihirdetése előtt, ugyanakkor nem lehet egyik tagja sem érdekelt a pályázat kimenetelében. Ez persze nagyon is úgy hangzik, mint ami így van jól és rendjén. De egy olyan kis és szakmailag igenis belterjes országban, mint kicsiny hazánk, mégis kihívás pártatlan bizottsági tagokat találni, vagy megállapítani az érintettségük mértékét.

2. Az ajánlattevőnek

Talán ez a magától értetődőbb, hiszen a pályázati anyagot – noha megírni nem a közbeszerzési tanácsadó írja meg – valakinek közbeszerzési szempontból ellenőriznie kell. A szaktanácsadó nem garancia a győzelemhez, ugyanakkor rengeteg időt spórolunk meg, ha ő nézi át az anyagunkat hozzáértőként és biztosan kiküszöböl majd esetlegesen bennmaradt olyan hibákat, amik miatt később nagyon fájna a fejünk. Formai, alaki problémák ne legyenek útjában egy máskülönben hibátlan tervnek.

Azt is viszonylag kevesen tudják, hogy a közbeszerzési tanácsadó az ügyfele képviseletében is eljárhat. Ha esetleg a két fél közt vitás helyzet támadna, vagy a kivitelezés szakaszában kéne ellenőrizni, ellenőrzést fogadni, a tanácsadó lesz az, aki a megbeszéléseken részt vesz. Emellett a dokumentáció nagyját is átvállalja, nem mintha az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer online platformját ne sajátíthatná el az is, aki nem szakmabeli, de lényegesen könnyebben és gyorsabban kezeli az, akinek a munkájához ez szorosan hozzátartozik.

Navigation