Miért a Terc az egyik kedvenc oldalam

Így ismertem meg a Terc oldalát

Mint építészmérnök hallgató, nem mondanám, hogy egyszerű az életem. Folytonos makettezés, modellezés, tervezés és még ezekre jön rá a sok tanulás, a szakirodalom, a gyakorlatok. Az enyhe kifejezés, hogy kevés a szabadidőm. Gyakorlatilag semmi, sokszor három-négyórás egy tanórám. A legnagyobb problémát eddig azonban valahogy mégis a beadandók megírása jelentette. Nem tudom miért lehet ez, talán csak nem vagyok a szavak embere, de nekem száz szót is írni egy óra, hogyha beadandóról van szó. Úgyhogy, idejét éreztem változtatni a dolgokon, mert szeretnék egy kicsit könnyebben diplomát szerezni. Így találtam rá a Terc oldalára, ami amolyan ultimate oldal minden építész számára, de egy hallgatónak talán annyira még nem világos ez a dolog. Sok különböző, széleskörű dologgal foglalkozik a weboldal, de ezek közül a számomra leginkább releváns jelen pillanatban mégis csak a könyvek voltak, amelyeket kifejezetten a Terc ad ki. Jártam én már számos könyvtárban, megfordultam sok helyen olvasható irodalom után kutatva, de eddig nem találtam. Folyton csak a szakirodalmat bújni szerintem nem is előnyös, mert nagyrészt érthetetlen, meg egyébként is… Én csak szeretném gyorsan, mégis hatékonyan befejezni a dolgozataimat, és nem három órán át ülni öt oldal felett, mire végre képes leszek megfejteni, mi is az értelme. Pedig sokszor ez történik velem, annyira belemerülök a szakszavak tengerébe. Viszont sokszor pont a kevésbé szakmai, de azért témába vágó irodalom van leginkább az ember segítségére ahhoz, hogy ő maga is gondolatokat fogalmazhasson meg a témával kapcsolatban. Ehhez pedig sokkal jobb egy egyszerűbb irodalom, mint a tömött oldalak és nehéz magyarázatok között böngészni. Én ezért szeretem a Terc oldalát. Rengeteg olvasnivaló van itt, és már előre látom, hogy az építészeti éveim alatt is sokat fogom látogatni ezt az oldalt, ezért is tudom mindenki másnak is ajánlani, aki érdeklődik a téma iránt.

Mi van még a Terc oldalán?

Természetesen a könyvek csak egy kis része a Terc tudásának. Kicsit jobb körül is néztem, amikor volt egy kevés időm, és meglepően jó programokra, lehetőségekre találtam itt. Talán ezek közül is leginkább szembetűnő a költségvetést készítő szoftver. Szerintem egy ilyen program segítsége elkél minden egyes építőipai vállalkozásnak, hiszen rengeteg információ van beletáplálva azárakról, amit ez ember magától órákon át számolgatna. Az itt néhány perc csupán. Ez egy remek lehetőség a munka korszerűsítésére és megkönnyítésére is. Örülök, hogy egy olyan korban élhetek, ahol a gépek segítségével a munkám egyszerűbbé tehető, és ez nekem sok munkát megspórolhat. Szóval ez rendkívül kielégítő számomra a munkámmal kapcsolatban, még ha csak elméleti síkon is beszélhetünk erről. Aztán ott vannak a tanfolyamok, ahol ezeknek a használatát még el is sajátíthatjuk néhány óra alatt csupán. Szerintem jó lehetőség ez az idősebb generáció számára, akik annyira nem értenek a számítástechnikához, ahogy esetleg egy fiatal, aki szinte ösztönszerűen képes megtalálni a programok kezelésének módjait külső segítség nélkül is. Habár sok fiatalabbnak is szerintem jó lehetőség ez, szerintem én magam is egyszer elmegyek egy ilyen tanításra. Hiszen, ha tudnám is rögtön használni a programot, szinte minden ilyen szoftverről elmondható, hogy csak a jéghegy csúcsa az, amit ismerünk belőle. Szerintem sokkal több dolgot tudhatok meg egy ilyen tanfolyamon, mint amennyire én magam rá tudnék jönni, ez pedig csak még hatékonyabbá teheti majd a munkámat. Szóval megéri azt a kis pluszmunkát a sok későbbi megspórolt munka.

Mit árul még a Terc?

A Terc nem csak könyvek árusításával foglalkozik, hanem megtalálhatjuk itt például azokat a gépeket is, amelyek minden irodában hasznosak lehetnek. Ez pedig nem más, mint a plotter, amely műszaki rajzok és plakátok nyomtatásához ideális eszköz. Ha pedig egy ilyen eszközt veszünk, a jó választás mindig a Terc, hiszen ők értik is a dolgukat. A Terc már önmagában egy biztosíték arra, hogy minőségi áruval fogunk találkozni, úgyhogy amennyiben egyszer plotterre lesz szükségem, azt én mindenképpen tőlük fogom rendelni, hiszen a Terc remek oldal.

Építészet és a Terc

Ha éppen most vagyunk pályaválasztás előtt, és az építészet is szóba jöhet, szintén érdemes az oldalon böngészni. A Terc kicsit szélesebben megmutathatja, mivel is foglalkozik egy építész, illetve hasznos irodalmat is találhatunk az oldalon a témával kapcsolatban. Ha pedig a szakmáról szeretnénk egy kicsit többet megtudni a tanulás szempontjából is, akkor ajánlom ezt a rövid kis leírást, amely elmagyarázza, hogyan is lehet valakiből építészmérnök: https://www.zaol.hu/pr/amit-az-epiteszmernok-szakmarol-tudni-kell-x-1790429/ Remélem, ehhez a Terc is meghozza majd sok ember kedvét. Ha tehát van egy kis időnk, látogassunk el az oldalra, nézzünk szét akkor is, ha érdeklődő laikusok vagyunk a témában, ugyanis nem egy olvasmányt fogunk találni, amely éppen nekünk való! Barkácsolás, építészeti stílusok… A lista hosszúra nyúlna, én pedig nem szeretném több idejüket rabolni, úgyhogy csak annyit mondok: nézzenek be a Terc oldalára.

Navigation