A világítástechnika dilemmája a Ledguruval

A Ledguru avagy a világítás mestere

Az elmúlt időszakban hatalmas hajrában vagyunk a párommal, ugyanis nyakunkon az esküvőnk de az új lakásunk, még szinte romokban. Ellenben mindenáron úgy szerettük volna hogy a tökéletes esküvő után, a tökéletes nászútról majd úgy érkezzünk haza, hogy a kis lakásunk már teljesen be legyen rendezve és azonnal el tudjuk kezdeni az új életünket. Abból a szempontból ugyan szerencsénk volt, hogy a bútoraink nagyrészt már megvoltak vásárolva, azokat már nem kell annyira beszerezni, ellenben ilyen kisebb apróságok, mint lámpák stb, még nincsenek megvásárolva. Így tulajdonképpen minden szabad másodpercemet azzal töltöttem, hogy a Ledguru honlapját bújva próbálok eligazodni a különböző világítás technikai eszközök világában.

A LedGuru felfedezése

Persze miután sem én sem a vőlegényem nem értűnk az ilyen jellegű dolgokhoz,így rendkívül amatőr módon próbálunk neki vágni a felújításoknak. Őszintén szólva, amikor először hallottunk életünkbe olyan szavakat, mint díszléc vagy hasonlók kicsit úgy éreztük, hogy a magunk bölcsész beállítottságával teljesen el vagyunk veszve a nagy világban. De minden energiánkat arra fordítjuk, hogy ha már két ilyen intelektuál beállítottságú ember házasodik össze, akkor legalább képezzük ki magunkat az ilyen mindennapos dolgok területén is, mint a világítástechnika vagy hasonlók. De mivel jelen pillanatban nekünk most lámpák beszerzése az elsődleges feladat ezért leginkább erre fogunk összpontosítani.

Lámpák a Ledguru kínálatában

Miután jelentősen időhiányában szenvedek és nincs alkalmam végig járni az összes lakberendezéssel foglalkozó üzletláncot ezért próbálok a kevés szabadidőmben az online katalógusok világágba tájékozódni. Általában metrón vagy másfajta tömegközlekedési eszközökön jut arra időm, hogy gyorsan végig pörgessem weboldalak százait, keresve a számomra legalkalmasabb termékékeket. Éppen ezért rendkívül örültem annak, amikor teljesen véletlenül rá akadtam a Ledguru kínálatára. Rengeteg termék található meg a weboldalon szisztematikusan, külön-külön  kategóriákba sorolva, így jelentősen megkönnyebbítve a keresését az adott árucikknek. Mivel én leginkább a mennyezeti lámpák keresésére voltam rá kattanva, ezért elkezdtem specifikusan az ilyen jellegű lámpák után kutatni. Mondanom sem kell a kínálat szinte kimeríthetetlen volt, termékeknek olyan szintű masszája ( a szó pozitív  értelemben) található meg a weboldalon, hogy az ember képes szinte teljesen elveszni a rengetegbe. Ami pedig a legmegdöbbentőbb, hogy annyi -féle jó opciót találtam, hogy a fél óra után szinte el is feledtem mennyire konkrét elképzeléssel vágtam neki a mennyezeti lámpa keresésének. Ahogy megláttam egy – egy tetszetősnek tűnő, a lakás dekorációjához egy egészen kicsit is passzoló lámpát azonnal küldtem a vőlegényemnek, hogy döntse el neki melyik tetszene a legjobban. De amikor már vagy 35 lámpát küldtem el és mind a Ledguru honlapjáról volt schreemnshot-olva beláttam, hogy egy egészen picit túlzásba estem, ugyanis teljesen magukkal ragadtak a szebbnél- szebb termékek. Végül megfegyelmeztem magam és vissza tértem az eredeti koncepciómhoz, ami egy kissé rusztikus ám de meglehetősen klasszikus mennyezeti csillár elképzelése volt a nappali dekorációjához tervezve. Így leszűkítettem a rengeteg lementett lámpát, azokra a termékekre, amelyek meglehetősen hasonlítanak az eredeti elképzelésre. Így végezetül már csak pár darab maradt, amiből viszonylag gördülékenyen és könnyedén sikerült kiválasztanunk a legmegfelelőbbet, amit szinte azonnal meg is rendeltünk.

Tapasztalatunk a Ledguruval kapcsolatban

Számunkra abszolút és kizárólagosan pozitív benyomás volt a Ledgurunak mind a kínálata, mind a gyors kiszolgálása, mind a megvásárolt termék használata. Miután megrendeltük és felszereltük a csillárt a nappalinkba, kérdéses sem volt, hogy mennyire jól választottunk. Maximálisan bele illett a környezetbe, passzolt a többi bútorhoz, dekor elemhez és valahogy a teljes összhatást is nagyon felturbózta. Gyönyörűen mutat a nappalinkba és meseszép fényt kölcsönöz az egész térnek, még jobban emelve annak varázsát.

Személy szerint én maximálisan tudom ajánlani a Ledguru kínálatát minden olyan vásárlónak, aki valami egyedi, igazán minőségi darabra szeretne beruházni. Mint már említettem az óriási választék mellett hatalmas a kínálat és meglehetősen gyors kiszolgálás várja a vásárlókat. Számomra abszolút pozitív csalódás volt az egész cég, hiszen annak ellenére, hogy az eddigiekben még nem volt alkalmam onnan rendelni, most nagyon boldog voltam, hogy rá találtam és ilyen gyorsan sikerült is megrendelnem azt a csillárt ami végül a nappalink talán legszebb tárgya lett, amely nem csak meseszép fényt kölcsönöz az otthonunkba, hanem stílusos megjelenést is.

Navigation