Korat macska: a természet szüleménye

korat3-regina

Honnan ered a korat macska?

Kevés olyan macskafajta van, amely emberi beavatkozás nélkül nyerte el ma ismert megjelenését és személyiségét, de a korat macska ezeknek egyike. Ez igazán különleges társsá emeli őt. S a régi szokások szerint nem csak a macska, de gazdája is kiemelkedő lélek kellett, hogy legyen: csak az lehetett korat-gazda, akinek nem voltak vétkei és bűnös múltja. A thaiföldi provincia (Cao Nguyen Khorat) után elnevezett fajtát a helyiek csak si-sawatnak, vagyis jó szerencsének nevezték. Bundája (amely eredetileg fekete volt) a mennybolt és az ezüst megtestesítője volt, tekintetét pedig a lótuszleveleken megülő harmatcseppekhez hasonlították. Ezekből is látszik, milyen nagy becsben tartották szülőhazájában. Oly annyira, hogy 1896-ig nem is mutatták be külföldön, s előtte is csak elvétve adták őket oda idegeneknek. 1896-ban Londonban tört meg a jég. Nem sokkal később az amerikai thaiföldi nagykövet Jean Johnsonnak ajándékozott két példányt, amely szinte azonnal megindította a tenyésztési programot. Ezzel szinte egy időben a külföldről (Thaiföldről) behozott példányok aránya is nőni kezdett. Mindez a Korát Macskatartók Szövetsége elindulásához vezetett, amely szigorúan tiltotta a más fajjal való keresztezést, s a törzskönyvezést is thaiföldi ősökhöz kötötte. 1970-ben a korat macska nem csak Angliát, de Hollandiát is meghódította. Hirtelen jött népszerűsége ellenére a mai napig különleges fajtának számít, melynek tenyésztésével kevesen foglalkoznak.

Thaiföldön számtalan hagyomány fűződik ehhez a fajtához. A mai napig él a helyiek körében az a szokás, hogy egy mondóka kíséretében vizet locsolnak a macskára, hogy az elhozza az esőt nekik. Persze csak pár csepp vízről van szó, ami valószínűleg fel sem tűnik a macskának. A legtöbb faluban, városban azonban már nem a koraté a főszerep, hanem játékkal vagy figurával helyettesítik azt. Az emberek idővel rájöttek, hogy addig ismételni a rituálét, ameddig meg nem ered az eső, rossz hatással van a macskára.

korat1-regina

Hogyan néz ki a korat macska?

Pár szó már esett arról, hogy évszázadokkal ezelőtt a korat macska még fekete volt, de a természet közbenjárásának köszönhetően idővel szürkés-kék bundát kapott. Igazán egyedivé a szőrszállak ezüstös csillogása teszi. Az ehhez társuló zöld szemeinek köszönhetően nem csak származása, de megjelenése is figyelemre méltó. Érdekes azonban, hogy a szemek végleges színűket 3-4 éves korban érik. Addig zöldessárgák. Izmos testfelépítéséhez valamivel hosszabb hátsó lábak, kicsi és ovális mancsok, valamint közepeseb hosszú farok tartozik. Szív alakú fejéhez nagy fülek és lapos orr csatlakozik. Viszonylag nagytestű. Akár a 4 kilógrammot is elérheti a súlya.

Hogyan viselkedik egy korat macska?

Megjelenése és mérete ellenére egy szeretetgombóccal van dolgunk. A korat macska rengeteg figyelmet igényel, amit könnyű neki megadni, hiszen alig tudjuk levenni a szemünket róla. Viszont ezt a figyelmet és szeretetet nem szereti senkivel sem megosztani, pláne nem egy másik házikedvenccel. Érdekes, hogy ettől függetlenül tartható társaságban, még kutya mellett is. Magas intelligenciájának köszönhetően rendkívül gyorsan tanul. Unatkozni sem unatkozik, mert gyorsan és könnyen feltalálja magát. Szeret például felmászni helyekre. Mérete alapján nem is gondolnánk, milyen lágy, dallamos hangja van. A korat macska vagy nagyon csendes. vagy szüntelenül beszédes. Ez már zsákbamacska. Nem tudhatjuk, hozzánk milyen kerül. Az idegenekkel már nem annyira közvetlenek. Míg a gazditól igénylik a testi közelséget, addig az ismeretlen embereket kerüli. Ragaszkodó természetéről árulkodik, hogy gazdáját gyorsan a bizalmába fogadja, s ez egy életen át így marad.

korat2-regina

Kinek való a korat macska?

A korat tökéletes társ egyedül élőknek. Kortól és nemtől függetlenül hűséges barátra lelhetünk benne. Fontos a határozott, domináns jellem, amellyel kordában tartható a cica karaktere. Ha ez kialakul, onnantól kezdve tisztelettel tekint gazdájára. Ugyanakkor nagyon nagy igénye van a dicséretre és szórakozásra. Gyerekek mellé nem javasolt, mert féltékeny természetű, ami bonyodalmakhoz vezethet.

Navigation